1.fejezet: Az életem

Én Go Eun Ah vagyok és 1903. április 30-án születtem Dél-Koreában azaz Szöulban. Van egy öcsém akit Bang Chulyongnak hívnak. De ma már Mirnek ismerik a legtöbben. Ő 1907. március 10-én született Dél-Koreában, Szöulban. Amikor megszületett nagyon boldog volt az egész család. Apa és én bementünk anyához a szülő otthonba. Miután meg született az öcsikém akkor anyát, apát és engem hazaküldtek és öcsit bent tartották megfigyelésen. 2 nap múlva mehettünk is érte. Anyu és apu elmentek valahova és azt mondták, hogy maradjak ott a tesóm mellett. Én ott maradtam de anyáék már nem jöttek vissza. Egy orvos talált ránk. Ő haza vitt 1 hetet töltöttünk náluk. Nagyon aranyos család volt. Az orvosnak volt egy felesége és 3 gyereke. De 1 hét után beadott az árvaházba minket. Ott az öcsikém és én voltunk legeslegösszetartóbb testvér. Nagyon szerettük egymást és abban reménykedtünk, hogy egyikünket sem fogadják örökbe más-más család. Nem akartam elszakadni az öcsémtől. De végül nem jött értünk senki. mi pedig egyre jobban nőttünk fel. Én már 20 éves voltam mikor Mir 16. Elmentünk sétálni de egyszer nem figyeltem oda és eltűnt mellőlem. Kétségbe estem. Visszamentem az árvaházba és elmondtam mindent elkezdték keresni de nem találták. 1 év után este eljött valaki az árvaházba és engem kerestek. Kimentem és egy fiatal srác volt. Mit akar ez velem?
-Beszélhetnénk? –kérdezte.
-Persze. –feleltem.
-Kövess! –mondta majd elindult az udvar felé és leült az első padra.
-Miről szeretne velem beszélni? –kérdeztem.
-Eunie nem is emlékszel rám? –kérdezett vissza.
-Nem! Nem is látom az arcát olyan sötét van. –magyaráztam.
-Én vagyok az Bangie az öcséd! Rég volt az az 1 év. –mondta.
-Bangie! –mondtam.
-Na végre! –mondta majd magához ölelt.
-Annyira megijedtem amikor eltűntél mellőlem. –mondtam majd sírni kezdtem.
-Jaj ne sírj! Csak azért jöttem, hogy ezt átadjam. –mondta majd eltolt magától és a padra tett egy akta táskát.
-Mi ez? –kérdeztem. Majd Bangie kinyitotta a táskát ami tele volt pénzzel.