-Valami probléma van? –kérdezte.
-Igen! –mondtam.
-Mi az? –kérdezte.
-Te vagy a problémám! –mondtam.
-Nekem meg te! Olyan idegesítő vagy! –mondtam.
-Akkor ez kölcsönös érzés! –mondtam bunkón. Majd Joon egy másodperc alatt ott termett az ágyon. Ettől megijedtem és elhúzódtam tőlem.
-Most van valami problémád? –kérdezte.
-Még mindig te. –mondtam. Majd egyre közelebb hajolt hozzám Joon. Megragadta a kezemet majd magához húzott.
-Most? –kérdezte egy huncut mosollyal.
-Hagyj békén! –mondtam.
-Neeem ilyen könnyű engem lerázni! –mondtam majd megcsókolt. Az ajka égette az enyémet. Majd csókolt egyre lejjebb. Majd adott egy puszit a sebemre és átment a nyakam másik oldalára. Elseperte a hajamat majd megnyalta a nyakamat.
-Te meg akarsz ölni? –kérdeztem.
-Nem csak egy kicsit szórakozok veled amíg nincs itt a tesókád, hogy megvédjen. –mondta majd újra az ajkamhoz tért vissza. Én már feküdtem az ágyon. Joon pedig felettem támaszkodott és úgy csókolt.
-Joon te mit művelsz? –kérdezte egy ismeretlen hang. Joon felnézett majd lemászott rólam.
-Na végre! –mondtam majd felültem és kirohantam a szobából.
-Héééé! Maradj itt amíg Mir nem jön vissza! –kiabálta utánam a srác aki megmentett Joontól.
Amikor felkeltem akkor egyből körbe néztem. A hely nem volt egyáltalán ismerős. A szoba levendula lila színű volt. Az ágy amin feküdtem az fehér volt az oldala pedig fa volt. Viszont nagyon puha volt és kényelmes. Az ággyal szemben egy tévé volt. Az ágy mellett jobb oldalon egy levendula lila bőr kanapé. A bal oldalon pedig egy nagy tükör. Felültem az ágyon és meg láttam a tükörben, hogy a nyakam be van kötve. Azt hittem, hogy ezt az egészet csak álmodtam. Felálltam az ágyról és odatántorogtam az ajtóhoz. De megálltam mert kiabálást hallottam.
-De Joon, hogy lehettél ilyen hülye? Nem láttad, hogy előtte vele voltam? –kérdezte idegesen Mir.
-De én honnan tudjam, hogy ő pont a nővéred? –kérdezte idegesen.
-Gondolhattad volna. –mondta Mir idegesen.
-Várj! –mondta idegesen.
-Joon! Hova mész? –kérdezte Mir idegesen. Erre a srác akivel Mir az előbb veszekedett beront a szobába. Olyan nagy lendülettel, hogy én hátra estem.
-Te meg mit hallgatózol? –kérdezte idegesen.
-Én csak.... –kezdtem.
-Joon állj le! Hagyd békén a nővéremet! Nem csinált semmit. Csak felkelt és ki szeretett volna jönni de nem akarta megzavarni a beszélgetésünket. –mondta Mir.
-Beszélgetés? –kérdeztem. –Ez nem beszélgetés volt.
-Mi a bajod van? –kérdezte Joon.
-Hagyj békén! –mondtam.
-Én most elmegyek a boltba. Eunie kérsz valamit? –kérdezte Mir.
-Kösz nem. Csak haza akarok menni! –hisztiztem.
-Majd ha jobban leszel. Sziasztok! –mondta Mir majd kiment az ajtón. Én a földön ültem. Joon odajött hozzám kezeibe kapott még mielőtt tiltakozni tudtam volna és letett vagyis ledobott az ágyra.
-Kösz! Jobban nem tudtál volna ledobni az ágyra? –kérdeztem bunkón.
-Szeretném ha új életet kezdenél velem vagy egyedül! Itt nem vagy biztonságban. –mondta majd bezárta a táskát. A nyakamba tett egy nyakláncot amin a kulcs volt és a kezembe nyomta a táskát.
-Honnan szerezted ezt a sok pénzt? –kérdeztem.
-Énekes vagyok. Ebből tettem félre neked és csak most volt időm eljönni. –mondta. Belenéztem a szemébe. Az világított. Mi? Egy embernek nem világít a szeme. Vagy de? Szerintem csak az állatoknak. Nem hiszem, hogy Bangie meg állat lenne.
-Jó. –mondtam majd visszamentem aludni. Másnap elköltöztem egy saját házba. Vettem magamnak ruhát és aznap jelentkeztem színész nőnek. Láttak bennem tehetséget ezért szerződtettek. Nagyon boldog voltam. Már 1 év eltelt és nagyon híres színész nő voltam. Késő este végeztem mindig és Mir mindig értem jött. Hazakísért de ez most olyan fura volt. Mintha valaki figyelt volna vagy éppenséggel követett volna minket. Én mindig szóltam Mirnek, hogy jobban figyeljen mert tuti, hogy követnek minket. De ő csak nevetett és azt mondta, hogy nem követ senki. Ki akartam venni valamit a táskámból de a cipzár megvágta az ujjamat.
-Mit csináltál? –kérdezte.
-Csak a cipzár megvágta az ujjamat. –mondtam.
-Kösd be! –parancsolta.
-De mivel? –kérdeztem.
-Kösd be! –parancsolta újra. Nem találtam semmit amivel betudnál kötni. De hirtelen Mir eltűnt mellőlem. Nem tudtam merre menjek. Nagyon féltem mert még mindig éreztem, hogy valaki követ.
-Hahó.... Van itt valaki? –kérdeztem alig hallhatóan.
-Bú.... –mondta valaki mögöttem. Erre felsikítottam próbáltam volna futni de nem ment. A lábaim nem mozdultak.
-Kérem hagyjon. Itt van a táskám vigye! Csak engem hagyjon békén! Kérem! –könyörögtem rémülten.
-Nem kell nekem a táskád! Nekem te kellesz! –mondta.
-Mi? –kérdeztem. Erre ő ellökött engem én pedig hátra estem. Rám mászott a nyakamhoz hajolt és megharapta. Egy nagyon erős szúró és égető fájdalmat éreztem. A támadóm arcára néztem és a szája körül véres volt. A kezemet a nyakamhoz emeltem majd elvettem, megnéztem a kezemet és véres volt. Ezek után nem éreztem semmit. Nem hallottam semmit és nem láttam semmi.
Én Go Eun Ah vagyok és 1903. április 30-án születtem Dél-Koreában
azaz Szöulban. Van egy öcsém akit Bang Chulyongnak hívnak. De ma már
Mirnek ismerik a legtöbben. Ő 1907. március 10-én született
Dél-Koreában, Szöulban. Amikor megszületett nagyon boldog volt az egész
család. Apa és én bementünk anyához a szülő otthonba. Miután meg
született az öcsikém akkor anyát, apát és engem hazaküldtek és öcsit
bent tartották megfigyelésen. 2 nap múlva mehettünk is érte. Anyu és apu
elmentek valahova és azt mondták, hogy maradjak ott a tesóm mellett. Én
ott maradtam de anyáék már nem jöttek vissza. Egy orvos talált ránk. Ő
haza vitt 1 hetet töltöttünk náluk. Nagyon aranyos család volt. Az
orvosnak volt egy felesége és 3 gyereke. De 1 hét után beadott az
árvaházba minket. Ott az öcsikém és én voltunk legeslegösszetartóbb
testvér. Nagyon szerettük egymást és abban reménykedtünk, hogy
egyikünket sem fogadják örökbe más-más család. Nem akartam elszakadni az
öcsémtől. De végül nem jött értünk senki. mi pedig egyre jobban nőttünk
fel. Én már 20 éves voltam mikor Mir 16. Elmentünk sétálni de egyszer
nem figyeltem oda és eltűnt mellőlem. Kétségbe estem. Visszamentem az
árvaházba és elmondtam mindent elkezdték keresni de nem találták. 1 év
után este eljött valaki az árvaházba és engem kerestek. Kimentem és egy
fiatal srác volt. Mit akar ez velem?
-Beszélhetnénk? –kérdezte.
-Persze. –feleltem.
-Kövess! –mondta majd elindult az udvar felé és leült az első padra.
-Miről szeretne velem beszélni? –kérdeztem.
-Eunie nem is emlékszel rám? –kérdezett vissza.
-Nem! Nem is látom az arcát olyan sötét van. –magyaráztam.
-Én vagyok az Bangie az öcséd! Rég volt az az 1 év. –mondta.
-Bangie! –mondtam.
-Na végre! –mondta majd magához ölelt.
-Annyira megijedtem amikor eltűntél mellőlem. –mondtam majd sírni kezdtem.
-Jaj ne sírj! Csak azért jöttem, hogy ezt átadjam. –mondta majd eltolt magától és a padra tett egy akta táskát.
-Mi ez? –kérdeztem. Majd Bangie kinyitotta a táskát ami tele volt pénzzel.
Erről a bandáról már írtam egy Fanfictiont.:) Na szóval ez a banda az MBLAQ. Ebbe a ficiben az egész banda fog szerepelni de a főszereplők az csak Mir és Joon lesz. De ők viszont nagyon jó barátságban vannak.:)
Bang Chulyong azaz Mir a testvérem vagyis az öcsém. Aki énekes az MBLAQ bandában. Én pedig Go Eun Ah, színésznő leszek. Ez egy vámpíros történet lesz..:)
Én ezt sok részesre gondoltam csak abban reménykedem, hogy a végén már nem feleslegesen fogom feltenni. Remélem majd tetszeni fog nektek. Olvassátok el és maradjatok olvasni addig amíg ki nem írom azt, hogy ~THE END!~. Köszönöm azoknak akik végig olvassák!:)
